Újra utazunk.
Harry már tudta, hogy tudom hogy este ott leszünk a buliban, de nem zavarta. Nem tudtam mit vegyek fel áthívtam Dettit. Virág nem tudod jönni, mert valami dolga volt. Detti hamar ide ért, neki nem okozott gondot hogy mit vegyen fel. Átnéztünk két szekrény ruhát, mire megtaláltuk a tökéletes szettet. Utána egy kicsit beszélgettünk a konyhában, majd Detti haza ment mert pár óra múlva kezdődik az utcai buli. Harry a szokásos fekete cső gatyáját egy fekete hosszú ujjú pólóval és egy kockás inggel vette fel. A többiek egyhangúan öltöztek cső farmer, póló pulóverbe öltöztek. Vittünk kabátot is, mert a buli hajnalig tart akkor pedig hideg lesz. Gyalog mentünk mert mindenki inni akart.
Lassan elindultunk a belvárosba, nagyon sok ember volt ott, de ezért is lesz fergeteges a buli. Természetesen percenként kellett megállni pár fénykép készítés miatt,de ezt senki nem bánta, már én is megszoktam. A nagy tömegben megtaláltuk Dettiéket (Virág, Bruno, Detti, Patrick és az 5sos Luke, Ashton, Colum, Michael). Ők már a kihelyezett bárnál iszogattak, nevetgéltek. Oda mentünk, mindenkit egy öleléssel köszöntöttünk. Luke annyit mondott hogy.:

- Kíváncsi vagyok hogyan bulizol.:)
- Ütősen.:)
- Jó reggelt.- köszöntem miközben ásítottam.
- Reggelt.
- Mi van veled?
- Iszonyatosan fáj a fejem és a kádban ébredtem.
- Háh, én meg három fiúval.
- Wow.- röhögtünk együtt.
- Szia, mizujs veletek?
- Szia hát kicsit nagyon másnaposak vagyunk hánykor is megy a gép?
- 7-kor tudod hozd a koszorúslány ruhádat!:)
- Azt nem felejtem el, de akkor megyek pakolni szia.:)
- Szia.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése