2014. február 18., kedd

XXI.Fejezet.: Az ütös buli.

Az ütös buli.
Hazz sms-ben az állt.:
Szia kis terroristám:D  Holnap meglátjuk mennyire bírja a Virág a piát megyek értetek 6.-ra Hazz.Xx.

Amikor elolvastam csak röhögni kezdtem, mivel már késő volt Dettiék mentek de őket is meghívtam a holnapi bulira. Virág kicsit lenyugodott, de még mindig Bruno volt az eszében.  Alvásnál is Bruno-t hallgatott, én csak röhögtem rajta bár tudom milyen érzés mivel én is így éreztem amikor először találkoztam Harry-vel. Amikor Virág is elaludt, nekem is sikerült. Reggel égett szagra ébredtem, kimentem a konyhába ahol Virág próbált reggelit csinálni, kevés sikerrel.
  • Jó reggelt.- köszönt nagy mosollyal.
  • Szia, te mit csinálsz.- röhögtem miközben a főzési tudományát néztem. 
  • Virág tuhája.
  • Hát ez palacsinta lett volna.- röhögött Virág.
Én ruhám.
Hát Virággal csináltunk egy új reggelit, tejbegríz mellett döntöttünk.  Virág felforralta a tejet én a többit csináltam, csak annyira fáradt voltam hogy gríz helyett lisztet raktam bele. Amikor észre vettük, már semmi kedvünk nem volt újat csinálni, ezért inkább rendeltünk pizzát. Reggeli után esett le hogy már 12:00 lesz, és kicsit össze kéne rámolni. Virággal kicsit össze pakoltunk, az időnk többi részét gépezéssel és zene hallgatással töltöttük. Fél öt fele Virág elment lezuhanyozni utána én is letusoltam, mivel tudtam hogy Virágra nem tudok szoknyát, vagy valami koktélruhát
aggatni így a saját stylusunk szerint mentünk. Virág kijött a szobájából.:
  • Zsanc, szerinted tetszeni fogok Bruno-nak.- igazgatta magán a ruhát. 
  • Persze.- néztem ki a szobámból.
  • Alig várom hogy újra talizzunk.-mondta.
  • Honnan tudod hogy ott lesz?- kérdeztem.
  • Louis mondta.- mosolygott Virág.
  • Áh... Értem.- röhögtem.
Lassan de épp elkészültünk hatra, Harry mint mindig pontos volt.
  • Szia Baby.- köszöntött egy szenvedélyes csókkal. 
Virág csak a háttérben kuncogott.
  • Szia Virág.- fordult meg Harry miközben röhögött.
Beszálltunk a kocsiba és Harry nagy házához siettünk. Bementünk és sok híresség volt a nappaliban, de engem csak Harry érdekelt. Amikor Virág meglátta Brunot egyből hozzá futott és együtt táncoltak.Pár óra múlva mindenki nagyon kiütötte magát, hajnali háromkor a vendégek elmentek Virág és Btuno eltűntek, én pedig Harry-vel tűntem el a szobájába. Dettiéket is elveszettem, valószínűleg mindenkinek  jól telhetett az estéje. Reggel nagy komás fejjel sétálgattam a szobák között, Virágot kerestem. Pár perc múlva meg is találtam az egyik szobában volt Bruno mellett feküdt az ágyban, ameddig aludtak kimentem,( jobban tettem). Pár perc múlva Virág rohan ki a szobából.
  • Zsanc Zsanc Zsanc.- ordítozott. 
  • Mi az?- kérdeztem a kanapén ülve Dettivel.
  • Én aszem lefeküdtem Bruno-val.- nézett rám nagy szemekkel.
  • Hát.... Én nem tudom.- válaszoltam.
  • Én csak annyit láttam hogy nagy csókolózásban voltatok az egyik szoba előtt.-mondta Detti.
  • Úristen megcsókoltam Bruno-t.- örvendezett Virág.
  • Gyorsan vissza is bújok hozzá.- szaladt vissza a szobába, majdnem fellökve Harry-t.
  • Szia Életem.- köszöntem Harry-nek, aki lehuppant mellénk.
  • Szia.- nyomott egy gyengéd csókot ajkaimra. 
Pár perc nyugtunk volt még tv néztünk és Virág ismét lerohant a lépcsőn.
  • Bruno már rég nincs együtt a barátnőjével.- mosolygott és vissza rohant a szobába.
  • Istenem, szegény Bruno.-röhögött fel Harry.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése