2014.06.16.
Alig bírtam kivárni, hogy végre június legyen és elutazhassak. Közben egyeztettem a keresztanyámmal hogy nála fogok lakni. Természetesen bele egyezett, még örült is neki. Nehezen elteltek a hónapok, én már a hónap elején bepakoltam a bőröndömbe. Mert már nem bírtam ki 16.-ig. Elballagtam, fájdalmas búcsú volt, de megtörtént. Elérkezett a várva várt nap, reggel 8.-kor keltem a gép 11.-kor ment. Gyorsan felöltöztem és Anyáék kivitek a reptérre, ahol könnyes búcsút vettünk. A repülőn nagyon izgultam hogy pont ne most zuhanyon le. Sikeresen leszálltam, a keresztanyám várt a reptéren. Elvitt magukhoz, ahol jól éreztem magam. Kaptam egy sms-t.:
Kettőre érted megyek. Harry Styles.Xxx.Ezen nagyon meglepődtem hogy honnan tudja a telo számom, de nagyon vártam már a találkozást. Két órakor Ildi ( keresztanyám) ki kisért a kapuig és ott vártuk Harry-t. Amikor megérkezett és megszorítottam Ildi kezét ekkor Ildi mondott valamit Harry-nek de nem tudtam mit mond mivel angolul mondta. Beszálltam a kocsiba, szerencsére letöltettem egy angol hang alapú fordítót hogy ne legyen baj beszélgetés közben. A kocsiban Harry üdvözölt.:
- Szia.- két puszit nyomott az arcomra.
- Szia.- köszöntem vissza.
- Most megmutatom a vároat benne vagy.- kérdezte azzal a cuki mosolyával.
- Persze, de ügye nem álmodom.- kérdeztem.
- Nem ne aggódj nem fogok eltűnni.- mondta röhögve.
- Nagyon köszönöm ezt a napot!- köszönten meg neki.
- Várd ki a holnapot!- vágott vissza.
- Hát jó.- grimaszoltam.
- Most már mennem kell.- köszöntem le töle Ildi már az ajtóban állt.
- Okés, holnap jövök és majd még írok sms-t.- mosolygott és ismét adott két puszit.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése